Kezdet

Sziasztok! Mint látjátok, megalkottam ezt a blogot is, immár a harmadikat. :) Igazából a nyár adta az ötletet, mert nagyon sok, fantasztikus dolog történt az iskola vége óta, amelyet írásba kellett foglalnom. Szerintem elég hangulatos kis oldal lett, remélem Nektek is tetszik. Igazából már régóta tervezek egy ilyen blogot, ahová a verseim is felkerülhetnek... Majd meglátjátok, mi sül ki belőle. :) Hoztam egy kis ízelítőt, hogy megjöjjön a kedvetek ennek a történetnek az olvasásához is, s mivel ez kissé átlagosabb, és romantikusabb a többinél, azt hiszem, ezzel megmutathatom egy másik arcomat is. Köszönet érte Bálintnak, aki minden ezen a nyáron írt vershez az ihletet adta! ^^

Nézte a nap lenyugvó fényét. Nézte, ahogyan rózsaszínre és narancssárgára változott az égbolt, szeme sarkából pedig a kezében heverő könyvre pillantott. Már csak két oldal volt hátra. Csokoládébarna íriszei ismét a naplementére szegeződtek, s azt figyelték, mikor bújik el az aranyló korong a felszínről. Egyre lejjebb és lejjebb ment az idő múlásával, s észrevétlenül telt el az a röpke néhány óra. Átsuhant a feje fölött. Újra a régi, kopottas könyvre pillantott, a fekete betűk szinte égették szemeit. Zavarták. Azonnal becsukta, s uzsonnája mellé hajította, majd megigazította fején szalma kalapját. Mi tette ezt vele? Miért érezte úgy mindig, hogy ő nem oda tartozik, ahová? Néha ugyanis úgy gondolta, hogy igenis vannak tündérek, hogy a virágok beszélhetnek hozzá, és minden él, ami csak létezik. Hitte, hogy valami isteni áldás szárnyakat adhat neki, és elrepítheti őt valami különleges helyre, valami varázslatos világba, amit csak ő ismer. Felkapott egy epret a kis kosarából és nézegetni kezdte. Néha feldobálta, beleharapott és vizsgálgatta a maradék kis fénynél az élénkpiros gyümölcsöt.
Halkan dudorászni kezdett, miközben simogatta a gyér füvet, majd háta mögötti fának dőlt. Semmi más nem járt az eszében, csak ő, s ahogyan figyelte a fellegeket, rájött, mennyire is hiányzik neki mindaz, ami pár nappal azelőtt történt vele. Magához húzta táskáját, kikotorta belőle kék, ezüst virágos naplóját, majd tollat kapott kezébe. Lassan szöveget kezdett firkálni az üres, vonalas papírra.

Könnye csordul ezüstösen

Csillámfénnyel, szikrázva,

Gyöngyházfényű csillagprizma

Őt is megbabonázza.

Ezernyi fény, s mind más-más

Színt vet szép kis arcára,

Annak bájos szegletére,

Gyönyörű vonalára.

Mondd csak, drága sziromtündér

Mikor jön a meleg nyár?

Az évszak, melyet mindenki

Tárt karokkal várva-vár.

S hang csendül, mint csengettyű

Egy ezüstös kis harang

Megszólal a sziromtündér

Mindenkinek erőt ad.